POSTICUM, 2022. november 10-13 Test és Lélek-NAP-ok

Téma: „Amikor “becsap” az élet”

Vendégünk Dr. Barcsay András, pszichiáter és pszichoterapeuta szakorvos,

felesége Brechler Adrienn craniosacralis terapeuta és Dr. Mézes Zsolt László

evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember.

Dr. Barcsay András, pszichiáter és pszichoterapeuta szakorvos:

Ki nem hallotta, mondta már ezeket a nagy bölcsességeket: „Fő az  gészség”, „a családom  indenek előtt”, „kell az önbizalmát erősíteni”,  kell, hogy jobban  igyázzon magára”, „kell, hogy megvédje magát, meghúzza a határt”, „azért segítek neki, mert jó ember”.
Mikor is segítettek ezek a mondások ténylegesen? Vajon mi a Te szlogened, amivel bátorítod magadat valamire, de az alapfélelem nem lesz kevesebb?
Van ennek az ellentétje is, hogy negatív hangzású igazságokat hangoztatunk leginkább magunkban: pl. „ez nekem sosem fog sikerülni”, mindig én járok így”, „senki sem látja az igazi értékeimet”, „a végén egyedül maradok”, „persze, hogy én húzom megint a rövidebbet”, „persze, hogy megint én vagyok az a hülye, aki megcsinálja”.
Mit is tehetnénk, hogy kilépjünk egy olyan gondolkodásmódból, ami a nagy okos mondások miatt rácsok mögé zárja az embert, elveszi a szabadságát, hogy egyszerűen csak jelen lehessen a pillanatban? (Amire pl. a ZEN tanít)
Szakmámban és emberek laikus kísérésében számtalanok ezek a kapaszkodók, melyeket senki sem kérdőjelez meg, mert olyan jó a hangzásuk és okos emberek szájából jön, de ahelyett, hogy segítenének, csak korlátokat állítanak, anélkül, hogy észre vennénk.

Mit is csinálunk ezekben a napokban?
Felfedezzük a saját, talán hasznosnak vélt, vagy ártalmas útravalóinkat, jelmondatainkat, amit magunk, vagy
mások oltottak belénk. Felkutatjuk ezek hatásait az életünkre. Ezeket csoportdinamikai beszélgetésekben
(önismereti jelleggel), gyakorlatokkal ízleljük, értékeljük. Test és lélek tudatosító gyakorlatokkal és kezelési
formákkal kinyitjuk magunkat a saját gyógyulási- és életerőinknek.
Ha sikerrel járunk, akkor ezentúl az életet minden helyzetben (jó és kellemetlen) természetes jelenléttel élhetjük.

Dr. Mézes Zsolt László, evangélikus lelkész-teológus, mentálhigiénés szakember

Életünket szüleinktől kaptuk. Megannyi látható és láthatatlan tapasztalatot adtak át nekünk, amelyeket sokszor tudattalanul követünk, vagy ismétlünk. E minták, tünetek mögött életadó erő rejlik, ami segít megérteni kapcsolatainkat, testi-lelki nehézségeinket.
A hétvégén e szülői mintáinkba tekintünk be. Rövid módszertani bevezetés után a műhelyben a családállítás műfajával dolgozunk a résztvevők által hozott témákkal.

Mivel testünk segítségével lépünk kapcsolatba önmagunkkal, jól működő, vagy rendezetlen szeretet-
kapcsolatainkkal, egyéb dramatikus technikák alkalmazására is sor kerülhet, amelyek mélyíthetik e kapcsolódást.

A feltárás révén, a tudati belátás segítségével akár rövid távon is történhetnek gyökeres változások, de teljes regenerálódáshoz további önálló lelki munka is szükséges.
Egészségünkhöz keresünk utat, gyógyító utat.

Nem enyém az élet, hanem én vagyok az Életé.

Vagy valamilyen erőé, ami elhozott az életbe.

Bert HELLINGER

Brechler Adrienn, Craniosacralis terápia

Egy szelíd, csendes manuális kezelés, ami az öngyógyító erőket aktivizálja. A test, lélek, elme

regenerálódáshoz vezet. Minden életkorba hatásos lehet a születés pillanatától.
Az érintés során kapcsolatot teremt a kezelő az kliens fascia (kötőszövet) rendszerével,
amely az egész testet behálózza, így hatással van a központi idegrendszerre.
Ez a terápia egészen más, mint általában a masszázs, csontkovácsolás vagy a gerinc egyéb kezelési formái. A
kezelés során alkalmazott mozdulatok rendkívül gyengédek, aprók, érzékenyek; a terapeuta nem alkalmaz
tekintélyes fizikai erőt vagy hirtelen mozdulatokat, a szervezet természetes hullámait és ritmusát követi, ezt
használja fel a szervezetben történő változások előidézéséhez.
Kihatással van az ideg- és hormonrendszerre, ezáltal kialakul a kliensben egy
mély belső nyugalom és békesség.
A kezelés ruhában, masszázságyon történik, egy nyugodt, biztonságos környezetben, általában háton fekve.
Alkalmazási területei:
– alvászavar
– végtagfájdalom
– stressz okozta problémák
– visszatérő fejfájás
– pszichoszomatikus betegségek
– gerincfájdalom
– szédülés
– fejfájás, migrén
– emésztési problémák
– állkapocs-ízületi fájdalmak
– pánikbetegség
– szorongás

HELYSZÍN: Posticum

TELJES ÁR: 250 RON      

Szállásfoglalás esetén (www.thezenhostel.com) a szállás ára a teljes költséget magában foglalja.

Részletes Napirend:

Csütörtök 2022.11.10.
17:00-ig Megérkezés.
18:00 Vacsora
19:00 Csendmeditáció (bevezetés a zenbe)
19:30 Ismerkedés, téma: Okosságok és nagy igazságok, amelyekben hittem és később el kellett engednem
21:00 Taizé-i ima 

Péntek 2022.11.10.
7:00-8:00 Csendmeditáció, zazen 2x25p (fakultatív)
9.00-12.00 Csoportmunka Barcsay Andrással, lehetőség személyes beszélgetésre Mézes Zsolttal ill. választható craniosacrális kezelés Brechler Adriennel

15:00-18:00 Csoportmunka Mézes Zsolttal, lehetőség személyes beszélgetésre Barcsay Andrással ill. választható craniosacrális kezelés Brechler Adriennel

18.30 Vacsora
19:00 Fakultatív csendmeditáció, szabadprogram.
21:00 Taizé-i ima 

Szombat 2022.11.12.
7:00-8:00: Csendmeditáció, zazen 2x25p (fakultatív)
9.00-12.00 Csoportmunka Barcsay Andrással, lehetőség személyes beszélgetésre Mézes Zsolttal ill. választható craniosacrális kezelés Brechler Adriennel

15:00-18:00 Csoportmunka Mézes Zsolttal, lehetőség személyes beszélgetésre Barcsay Andrással ill. választható craniosacrális kezelés Brechler Adriennel

18.30 Vacsora
19:00 Fakultatív csendmeditáció, szabadprogram.
21:00 Taizé-i ima 

Vasárnap 2022.11.13.

7:00-8:00: Csendmeditáció, zazen 2x25p (fakultatív)
8:00 reggeli
9:30 Záró kiértékelő kör
11:30 Taizé-i imaóra
12:00 Ebéd

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Rencsik Imre

intézmény-vezető